Első lépések a kölyöknevelésben egy beagle tenyésztő szemével

A tenyészetben tartott kutyák tartásának - legalábbis, ha helyes úton jár a tenyésztő - sem szabad, hogy lényegesen eltérjen egy kedvencként egyedül, vagy éppen párban élő kutya tartásától.
A beagle, mint falkakopó alkalmas arra, hogy az ember együtt tartsa őket, nemtől és kortól függetlentül. (Ez az egyik oka annak, hogy kisérleti állatként használják). Ebben csak tüzelésnél és esetleg betegségnél van kivétel, -no meg alom esetén.
A kiskutyák védett helyen szülessenek, ahol a többi kutya sem tudja zavarni az anyát, - ez alapvető követelmény. 4 hetesen, mikor már az anyának is kellőképpen elege van a picikből, birtokba veszik az udvart is. Ez könnyebbség az anyának és a tenyésztőnek egyaránt és így a többi kutya is részt vesz a babázásban. Ebből még soha nem volt semmi probléma, sem betegség, sem baleset nem fordult elő. Viszont jó érzés nézni, ahogy a kanok is játszanak, bohóckodnak a kicsikkel. És a kicsik már itt kezdenek hozzászokni az élethez.

 Az első kérdés, ami felmerül a leendő gazdában: hogy mennyire lehet magára hagyni a kicsiket. Mivel mis is dolgozó család vagyunk -  a tenyésztés “csak” hobby - , ezért már a nyolchetes kölyökben is kialakul egy életritmus, amely a következő:
 - reggel evés, játék;
 - délben-kora délután evés, játék;
 - este evés, játék
 és a köztes időben alvás a helyükön. Ez ugye nem olyan bonyolult?!
Az esti játék persze sokkal tartalmasabb, általában ez a nap fő eseménye, mivel mi is ekkor érünk rá leginkább. A déli etetés elég tág határok közt elcsúsztatható, ilyenkor az anyát már visszazárom a többi kutya közé, hogy ne tudja elenni a kölykök elől a tápot. 

Ha ezt az új gazda nem rontja el az első napokban, akkor jól jár, ha elrontja, akkor kicsit saját dolgát nehezíti vele. Az első napon a kölyök az új helyen általában nyafogós, de nem mindig. 

Másik kérdés, hogy lakásban hogyan tartható. Ebben én is csak mások véleményére támaszkodhatok, mivel nálam alapvetően kinn vannak a kutyák. Úgy összegezném, hogy amíg felnő a kutyus, legyen egy hely, ahol nem tud kárt tenni, ami nem úgy értendő, hogy szándékosan  rosszat akar tenni, hanem unatkozik, és ezért valamivel elfoglalja magát. Ez az ember szemszögéből persze olykor jelentős anyagi kárt jelent. De ha van egy hely, egy nagyobb ketrec, egy elkerített rész, amelyet a kiskutyával megszoktattak, megszerettettek, - lényeges, hogy az első tapasztalatai pozitívak legyenek - , akkor ez működni fog és a kicsi szívesen fog benne lenni. Ne hazsnáljuk ezt a helyet büntetésül !

Itt felmerül egy álatlánosan érvényes észrevétel. Azt tanácsolom, hogy egy-egy helyzetet, legyen az jó vagy rossz, nézzük meg a másik fél - adott esetben a kiskutya szemszögéből! Nme kell itt nayg dolgokra gondolni, hiszen az Ő “gondolkodása” sem éppen bonyolult. Adott dologra én hogyan reagálnék, ez legyen a kiindulási helyzet. Olyan dolgot nem lehet elvárni a kutyától, hogy amit nem tapasztalt meg , arra a mi általunk kívánt cselekedetet adja!
Ezek az első hónapok (sőt talán évek?) arról szólnak, hogy a gazda átverni a kutyát, vagy fordítva. De számomra ez az egyik szépsége a kutyatartásnak.Ez egy örökösen megújuló játék, amely sok örömet, s olykor némi bosszúságot jelent. Ilyenkor ugye nem kell mondanom, hogy ki nyerte a játékot, a jó játékos azonban sokkal többször nyer, mint veszít.

A kölyökkorhoz tartozik még a sétáltatáshoz szokatatás. Ezt minden kutya szereti, éljen lakótelepen vagy kertes házban. Ez ugyanis kizökkenti a kutyát, valami más vár rá, mint otthon, és ezt nagyon igényli. Amelyik kutya nem szeret sétálni, annak valami nagy oka van. A beagle-ről kialakult vélemény, hogy szökös fajta és hogy nem lehet elengedni. Ott kezdeném, hogy a kutyasétáltatás kezdete a 3 hónapos kor, amikor a 4 kezdő oltás megvan. Ettől mindeki belátása szerint térhet el. Az első séták úgy néznek ki, hogy megy a kiskutya (ha megy) ahová akar, és a gazda követi őt a póráz végén. Ez három-négy séta után megfordulhat, de vigyázva, hogy a pozitív benyomás megmaradjon a kicsiben (néha egy kis furfang nem árt).
Általában egy hét után, amikor még nem túl magabiztos, lecsatolom a porázt, a kicsi - mivel a gazdánál érzi magát biztonságban, általában szívesen jön a hívószóra. Ezt jutalmazás kövesse - érdemes éhesen menni sétálni, akkor jobban hajlanak a szóra. Akinek van idősebb, szófogadó - kutyája, annak ez nem jelent problémát, aki ismer ilyet, - a kutyasétáltatás sokszor összehozza az embereket - azoknak szintén nem.
Aki egyedül van a kutyájával, az olyan helyet válasszon, amit még a kutya nem ismer és nincsenek zavaró körülmények. Ha az első próbálkozások sikeresek, ahol csak néhány lépésről indul a visszahívás, fokozatosan növeljük a távolságot.
A jutalom soha ne maradjon el. Ezután, ha eltávolodik a kiskutya, nézzük, hogy mikor figyel ránk, de ne hívjuk, forduljunk meg és keltsünk valami “jó” zajt (pl. tápos zacskó), ha visszajön, nagy dicséret és jutalomfalat a zacskóból. ezzel elérhetjük, hogy a szeme sarkából mindig ( a legjobb szimatolás közben is) figyeljen bennünket.
Veszélyes helyek elött (közlekedés, friss vadnyomok, nem barátságos kutyák) mindig vegyük pórázra a kutyát! A sétáltatásról azért érdemes ennyit beszélni, mert ha nem mozog eleget a beagle, az egy csomó probléma forrása lehet, arról nem is beszélve, hogy a tanult viselkedési-formákat sincs módja idejében elsajátítani , sőt nem tud hozzászokni kellőképpen a séta alatt őt érő ingerekhez ( zajok, illatok, mozgások stb.), ettől később félénkké, zárkózottá válhat.

A szökésről.

Nekem eddig (10 év) háromszor szökött el beagle-m. Elöször egyik felnött kutyám esti sétánál, a hegyláb alatti cserjésnél, egy vaddisznót hajtva fel a hegyoldalba tünt el. Sokáig hallottam a távolodó ugatást, az lején még egy-egy horkantást is. A cserjés megakadályozott abban, hogy utána tudjak menni. Két óra múlva a kutya visszajött ugyanoda, ahonnét indult. Azonban azt az érzést, amíg vártam, azt nem kívánom senkinek, ahhoz kötélidegek kellenk.
Másodszor építkezésünk alatt (hiányos kerítés, éppen nem volt elég idő a kutyák sétáltatására) szökött ki két kutyám a kerítés alatt, és nyakukba vették Szentendrét. Hol innen, hol onnan telefonáltak az ismerősök, hogy látták a kutyákat. Éjjel fél tizenkettőkor adtuk fel a keresést a családommal. Reggelre, mire a kakas kukorékolt a szomszédban, hazajöttek. És ilyenkor még meg is kell dicsérni őket, hogy milyen ügyesek voltak!
Harmadszor pedig egy fiatal kanom sétáltatás közben megijedt egy szokatlan zajtól. Fiatalok jöttek szembe gördeszkával és mikor ugrattak velül az nagyot csattant. A kutya mögöttünk volt - én beszélgettem - , nem vettem észre mindjárt, csak fél perc múlva és ő már elszaladt az utcák közt. Másfél óra múlva 2 kilométerrel arrébb találtuk meg, akkor már láthatóan a hazafelé vezető utat kereste, és nagyon örült mikor meglátott minket.

Ezek a problémák is csak azt a fontos szabályt erősítik, hogy meg kell tanulni a gazdának a kutyáját sétáltatni, ha örömét akarja lelni abban a tizenegynéhány évben, amelyet együtt töltenek. 

Ja és zacskót ne felejtsenek el magukkal vinni, ha sétálni mennek kutyájukkal !!

Holovitz Lajos